Deviza hitel érvényes-nemérvényes árverezés megállítása

DEVIZA HITEL tavaszi hadjárat információk 11 szervezet összefogása otthon védő program mozdulj te is .

OTTHONVÉDELMI ÖSSZEFOGÁS!
LEGYEN EZ EGY ÖSSZNEMZETI ÖSSZEFOGÁS IS!

Végre elérkezett az idő, hogy kezünkbe vegyük sorsunkat. 22 szervezet összefogásából eredően SÁTORTÁBORT verünk a Budapesti Kossuth téren. Nincs már más mód a győzelemre, mint, hogy „nem megyünk haza„!! Tudjuk, hogy kifosztották és lebetegítették a Társadalmat, vagy éppen a munkahelyek elvesztésével rettegésben tartanak benneteket. Tudjuk, hogy enni kell adni a gyereknek, de már semmi sem lehet ok a távolmaradásra! 

A hátunkba szúrt késsel sokáig nem élhetünk. 

A bankok által irányított politikai maffia a bankokat mentette meg több százezer ember helyett és minden jogi lehetőséget ellenünk fordítottak. Tudjuk, hogy nincs, jogérvényesítés Magyarországon. Több a vesztes per, mint a nyert. A felvett hiteleinket duplán visszafizettük már rég még is ingatlanainkat átjátsszák kétes eredetű követeléskezelő cégeknek. 

Egy egész hiéna sáskahad szövetkezett ellenünk a hatalom és nyerészkedés érdekében. Sok ezer becsületes magyar család vált földönfutóvá és vesztette el élete munkáját. Belekényszerítettek minket állami szinten a maguk által hozott törvények útvesztőjébe. 

Tudjuk jól, hogy ebben az országban nem csak a banki károsultakat érinti a kifosztás ezért hozzájuk is szólunk: tartsanak velünk és közösen vessünk véget a rémálomnak. Adjuk vissza gyermekeink jövőjét, amit mi magunk vettünk el önhibánkon kívül. 

MERJÜNK HARCOLNI!

Arra kérünk mindenkit, hogy a további kiírásokat figyelmesen olvassa el, mert ezen is múlik a siker. Igen fontos, hogy mindenki megossza a felhívást csoportokban és a saját idővonalán, valamint hívjátok is meg ismerőseiteket. 

Most mindenkinek szervezővé kell válnia, ha eredményeket akarunk elérni. Vállaljatok feladatokat, mert nem kisebbre készülünk, mint 100. 000 vagy még több embert utcára vinni. 

Csatlakozzatok a megyei csoportokhoz a devizasosszefogas@gmail.com címen a név, email cím, telefonszám és a városnév megadásával. Budapest esetében a kerület is szükséges. 

Összehozunk benneteket, hogy kialakíthassátok saját településetek közös érdekvédelmét.

RAGADJÁTOK MEG AZT AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉGET!
 
FONTOS INFORMÁCIÓ FIGYELMESEN OLVASSÁTOK EL!

SÁTRAK FELÁLLÍTÁSA:

A sátrakat mindenkinek magának kell beszereznie. És minden olyan eszközt, ami a jobb kényelmét szolgálja. Például hálózsák, matrac vagy asztal. A felállítást úgy kell megoldani, hogy a lefogatás műanyag vizes kannákkal vagy homokzsák nehezékekkel történjen. A sátrak úgy fognak elhelyezkedni, mint ahogy látod Magyarország térképén a megyéket. Tehát mindenki ott keresi meg a helyét, amelyik megyében lakik. A megyék segítenek egymásnak a telepítésben.

INFORMÁCIÓS SÁTOR:

Felállításra kerül egy információs sátor. Az információs sátor több funkciót fog ellátni. A szervezetek standot állítanak fel az emberek peres ügyeinek érdekében. Tanáccsal vagy jogi képviselettel látják el őket, illetve folyamatosan előadásokat tartanak. Mindenki hozza magával ügyének iratait. A másik funkciója, hogy itt fogjuk tájékoztatni az odaérkező embereket. Várom azok jelentkezését, akiknek van nagyobb sátruk vagy pavilonjuk. Vagy tudják, kinek van ilyen. Az információs sátor feladatainak elvégzésére keresek 3 stabil embert privát üzenetben email és telefonszám megadásával. Vagy emailben.

BIZTONSÁGI CSOPORT:

A csoport fő feladata lesz a rend és biztonság fenntartása. Szeretném őket Voki-tikkal ellátni a folyamatos kapcsolat érdekében. 4 darab éjjel látó kamera fogja folyamatosan figyelni a teret. A csoport feladata lesz kiszűrni a provokátorokat és kitessékelni vagy a rendőrséggel kivezettetni. Egységes öltözéket fognak viselni. A faladatra 10 fő jelentkezését várom privát üzenetben email és telefonszám megadásával. Vagy emailben.

MÉDIA SÁTOR ÉS CSOPORT:

A feladatot ......................... fogja koordinálni. Felállítunk egy média sátort. A feladatuk lesz a folyamatos tájékoztatás és az internetes közösségek, mint Facebook ellátása élő adásokkal. Ők fogják felvenni az előadásokat és azt vágni, illetve leadni. A média csoport fogja naponta szervezni a szórólapozást azért, hogy az utca embere is csatlakozzon. Elsősorban olyan személyek jelentkezését várom, akik rendelkeznek laptoppal és internettel, illetve jól kezelik a számítógépet. Erre a feladatra 10 ember jelentkezését várom privát üzenetben email és telefonszám megadásával. Vagy emailben.

BESZERZÉSI CSOPORT:

A csoport feladata lesz az élelmezés ellátása és beszerzése. Továbbá a még szükséges dolgok beszerzése. 1 főnek legalább rendelkezni kell autóval é gps-el. Erre a feladatra 10 ember jelentkezését várom privát üzenetben email és telefonszám megadásával. Vagy emailben.

TÁMOGATÁS:

Aki teheti, járuljon hozzá a sikerhez anyagilag. 1000 forint vagy amennyit elbír és nem megterhelő, de a szervezés költségekkel jár. Azok, akik az eseményen valamilyen oknál fogva nem tudnak részt venni így tudják kifejezni szimpátiájukat. Balogh Béla Unicredit Bank: 10918001-00000076-62320004 (megjegyzés: szervezési feladatok). Majdnem biztosan megfognak követelni mobil wc-t és orvosi ellátást, ami szintén pénzbe kerül.

FELAJÁNLÁSOK:

Várunk további felajánlásokat. Azok jelentkezzenek, akik rendelkeznek az alábbi eszközökkel és tudják nélkülözni vagy kölcsön adni.
- Sátrak,
- Led reflektor,
- Spárga vagy zsineg,
- Műanyag asztal és szék,
- Sörpad és asztal,
- Hangosítás 
- Szószék vagy színpad
- Agregátor 
- Nagy konyhai üst 
- Műanyag evőeszköz és pohár 
- Gyertya vagy fáklya 
- Voki toki
- Sok méteres hosszabító 
- Egyéb

Jelentkezéseket privát üzenetben az email és telefonszám megadásával várom. Vagy emailben.

Pár napon belül mindenki megkapja a házirendet és a működési szabályzatot. Azok, akik jelentkeznek feladatra azok teljes leírást a feladatukról és velük találkozót is szervezünk.

Béla Balogh megosztotta az eseményét.
1 órája · 
 
DEVIZAHITELES HOLOCAUST!

Szó szerint az barátaim. Írtják a devizásokat minden eszközzel és ez még csak a kezdet. De írtanak más területeken is embereket. 4 éve pereskedtek és hová jutottatok? Több a bukott per, mint a nyertes. A nyertes perek tekintetében meg nincs jogérvényesítés tehát az is bukott per.

Nem megerősített, de bizalmas információ szivárgott ki a mai nap, hogy a bíróságoknak kiadták minden pert utasítsanak el vagy tegyék azt érvényessé. Ezt látszik megerősíteni a Pécsi Ítélőtábla és a Pécsi Törvényszék közös szervezésében korábban megtartott devizakonferencia rendelkezésre álló anyaga is, miszerint, ha hibásak a szerződések meggyógyítják. Ha hiányosak, akkor pótolják. 
Amennyiben lehetséges, érvényessé nyilvánítják az érvénytelen szerződést, kiküszöbölik az érvénytelenségi okokat, meggyógyítják ezeket a szerződéseket, és ebben az esetben a szerződést úgy kell tekinteni, mint ha már kezdetektől a bíróság által orvosolt tartalommal jött volna létre.

NEM NYERHETTEK.

Nem engedik. Az ország felső tízezer hiánája benne van a "buliban", hogy is gondolhatja bárki, hogy a saját maguk által hozott jogszabályokat bárki is "megizélheti" vagy "meghághatja"?

JÓL KI VAN EZ TALÁLVA KÉREM.

Aki arról zeng továbbra is ódákat, hogy van jogi megoldás és ebbe az irányba próbál benneteket terelni ne higgyetek neki. Hazudik. Itt már csak egyetlen lehetőség maradt: az utca.

Felesleges bárkit is győzködnöm arról, hogy miért ez az egyetlen út maradt, ha ennyi év után magától nem jött rá. Vagy eldöntitek, hogy harcoltok velünk és erre a legalkalmasabb az április sátortábor, ahol nem megyünk haza, vagy szépen lassan egyesével csinálnak ki mindnyájatokat. Senki se mondja, hogy nem szóltam előre.

MI MEGTEREMTETTÜK A LEHETŐSÉGET NEKTEK, HOGY SAJÁT KEZETEKBE VEGYÉTEK A SORSOTOKAT. RAJTATOK A SOR, HOGY KIVÍVJÁTOK SZABADSÁGOTOKAT VAGY TOVÁBB NYÖGITEK RABSZOLGATARTÓITOK TERHEIT A GYÁVA HALÁLIG!

DÖNTSETEK OKOSAN.

https://www.facebook.com/events/606314592908051/

ÁPR.2
április 2.–április 14. · Budapest
270 érdeklődő · 103 résztvevő

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 3
Heti: 8
Havi: 14
Össz.: 5 027

Látogatottság növelés
Oldal: FELHÍVÁS
Deviza hitel érvényes-nemérvényes árverezés megállítása - © 2008 - 2024 - devizahitel.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »